4.1.3. Korrektúrázás a Kiadóhivatalban
A korrektorok, akik friss szemmel nézik a kiadandó szöveget, nyelvi (a nyelv sajátosságainak és szabályainak betartására vonatkozó) és technikai (a tipográfiai követelmények betartására összpontosító) ellenőrzési feladatot végeznek.
A korrektorok, akik friss szemmel nézik a kiadandó szöveget, nyelvi (a nyelv sajátosságainak és szabályainak betartására vonatkozó) és technikai (a tipográfiai követelmények betartására összpontosító) ellenőrzési feladatot végeznek. Ugyanakkor ők nem lektorok: meg kell őrizniük semleges álláspontjukat a szöveg szerzőjének szándékai irányában, mivel mindig az utóbbi feladata a szöveg értelmének megítélése.
A kéziratok tisztázása
A kézirat „tisztázása” (tipográfiai előkészítés és a szöveg elolvasása) érdekében a korrektorokhoz kerül. E nyomtatást megelőző szakasz célja, hogy kijavítsák a helyesírási és nyelvtani hibákat, valamint megtalálják a szövegben a pontatlanságokat és logikai problémákat, hogy az üzenet tökéletesen érthető legyen. Azt is aprólékos vizsgálatnak kell alávetni, hogy a kézirat részei egységes egészt alkotnak-e. Bármely kétértelmű részt vagy kérdést a szerzőkkel folytatott szoros együttműködés során egyeztetnek.
A korrektorok arra is ügyelnek, hogy a szöveg összhangban legyen ezen kiadványszerkesztési útmutató szabályaival és intézményközi megállapodásaival.
A szerző kérésére vagy előzetes beleegyezésével sor kerülhet nagyobb hatókörű kiadói módosításokra (a szöveg szerkesztői felülvizsgálatára) is.
Ők ellenőrzik továbbá a kézirat oldalainak számozását – amelyet egyébként még a szerző illesztett be –, és ha szükséges, ki is egészítik. A kézirat valamennyi hiányosságát a korrektoroknak azonnal jelezniük kell. Ugyanígy ellenőrzik a szövegben előforduló hivatkozások és a lábjegyzetek összhangját.
A kézirat különböző nyelvi változatai közötti megfelelés ellenőrzése viszont a szerző feladatkörébe tartozik. Mindazonáltal szükség esetén a Kiadóhivatal is átveheti ezt a feladatot, ha a szerzői szolgálat biztosítja az ehhez szükséges határidőt.
A kézirat tisztázásának elsődleges célja a szedés megkönnyítése, hogy megtakaríthatók legyenek a később felmerülő esetleges többletköltségek. A nyomdának benyújtott kézirat minősége tehát nagy jelentőséggel bír a folyamat további szakaszai szempontjából. A kéziratok előkészítésére és megjelenésére vonatkozó iránymutatást (lásd a 4.2. pontot) követve, és ügyelve arra, hogy a szöveg kifogástalan minőségű legyen, a szerzők csökkenteni tudják az előállítás költségeit, ugyanakkor felgyorsítják a folyamatot (az imprimatúrát ugyanis már az első levonat alapján is meg lehet adni ilyen esetben).
A hibás kézirat visszaküldhető a szerzőjének.
A jó minőségű kézirat garancia a gyors és minőségi előállításra.
Levonatok és szerzői korrektúra
A levonatokat a korrektorok olvassák át, akik feladata ellenőrizni a szöveg és a leadott kézirat közötti egyezést, illetve az egyes nyelvek szabályainak betartását. Az első levonatból ezzel párhuzamosan jóváhagyásra, illetve az esetleges szerzői javítások beillesztése céljából a szerzőnek is továbbítanak egy példányt.
A szerzői korrektúrát a legszükségesebbre kell korlátozni. A szerzőnek ügyelnie kell arra, hogy javításait érthetően és olvashatóan illessze be, oly módon, hogy a korrektornak ne kelljen a munkát sorról sorra újra ellenőriznie (jól látható, pirossal beírt, adott esetben bekarikázott vagy a margón jelölt módosítások; kerülendő a szerzői korrektúra különálló lapon történő benyújtása).
A nyomda szerzői korrektúrának tekinti – és külön kiszámlázza – a levonaton szereplő valamennyi szerzői módosítást, ami eltér az eredetitől (pl. javítás, helyesbítés, egységesítés, frissítés, tisztázás, amire zavaros vagy nem megfelelően előkészített kézirat esetében lehet szükség stb.). Ebben a szakaszban a szófordulatok már nem módosítandók; ugyanígy tartózkodni kell az utolsó pillanatban kapott és a mű esetében referenciának számító időszaknál későbbi számadatok frissítésétől, valamint a tökéletesség illúziójának jegyében a további írásjelek beillesztésétől.
Bármiféle kiegészítést vagy törlést – az egyszerű vesszőtől a teljes bekezdésig –, ami szerzői korrektúrának minősül, lehetőség szerint kerülni kell az ezzel járó esetleges késés és költségnövekedés elkerülése érdekében. Ez utóbbi ugyanis igen jelentős összegre is rúghat, amely első látásra aránytalannak tűnik a kért javításokhoz képest. Egyetlen apró módosítás előidézheti egész bekezdések újraszedését, maga után vonhatja több oldal, sőt az egész kiadvány újratördelését, aminek hatása lehet az oldalszámozásra, a tartalomjegyzékre és a szövegtörzsben vagy a mutatóban szereplő hivatkozásokra is (amennyiben feltétlenül szükséges módosításokról van szó, a szerző feladata az ezzel járó változtatások elvégzése).
A szedés általában két levonatot igényel. Az első levonaton a korrektor a kézirattal összehasonlítva ellenőrzi a teljes szöveget; meggyőződik arról, hogy hiánytalan, és tiszteletben tartották a tipográfiai előírásokat. A második levonat a javítások ellenőrzésére szolgál. A második korrektúra szakaszában kerülendő bármiféle további szerzői javítás.
A rendszeres időközönként megjelenő vagy a sürgős kiadványok esetében a határidők függvényében a szerzőknek be kell tartaniuk a szerkesztőségi határidőt. Ez az elvárás teszi lehetővé nemcsak azt, hogy a kiadvány határidőre elkészüljön, hanem azt is, hogy elkerüljék az utolsó pillanatban érkező szerzői javításokat és ebből következően a további költségeket.
Végezetül hangsúlyozni kell, hogy a Kiadóhivatal szerzői korrektúra végzését csak az engedélyezésre jogosult szervezeti egység hivatalos engedélyével fogadhatja el.