9.5.1. Intézmények és szervek

Az intézményeket és szerveket protokoll szerinti sorrendben kell felsorolni.

Az intézményeket és szerveket protokoll szerinti sorrendben kell felsorolni.

Az alábbi lista a hivatalos elnevezéseket tartalmazza, a 2009. december 1-je (a Lisszaboni Szerződés hatálybalépése) óta érvényes protokoll szerinti sorrendben. Az ezt követő táblázat az intézmények elnevezéseit foglalja össze, beleértve az intézménynevek rövidítéseit, valamint megjelöli az intézmények székhelyét.

a) Intézmények

info:
Három Tanács (nem összekeverendő)

Európai uniós szervek

Európai Tanács

Az Európai Unió állam- és kormányfőinek és az Európai Bizottság elnökének találkozóira alapesetben egy évben négy alkalommal kerül sor. E tanácskozásokat „csúcstalálkozóknak” is nevezik. Az Európai Tanács felelős az Európai Unió általános politikai irányvonalainak meghatározásáért.

Az Európai Unió Tanácsa

A tagállamok miniszterei az Európai Unió Tanácsának keretében tanácskoznak rendszeresen. A napirendtől függően az egyes tagállamok az adott területért felelős miniszterükkel képviseltetik magukat a tanácskozáson. Az Európai Unió Tanácsa az EU fő döntéshozó szerve, mely (az Európai Parlamenttel együtt) az európai jogszabályok elfogadásáért felelős.

Nem uniós szerv

Európa Tanács

Az Európa Tanács nem európai uniós kormányközi szervezet.

b) Külpolitikai szerv

c) Tanácsadó szervek

d) Egyéb szervek

1. Táblázat Az intézmények és szervek elnevezéseinek különböző formái
Teljes elnevezés Rövid elnevezés(1) Rövidítés Székhely
Európai Parlament Parlament EP Strasbourg(2)
Európai Tanács Brüsszel
Az Európai Unió Tanácsa Tanács
NB:

További elterjedt formák:

  • Miniszterek Tanácsa
  • (pl.) Környezetvédelmi Tanács
Brüsszel
Európai Bizottság Bizottság Brüsszel(3)
Az Európai Unió Bírósága (intézmény) Európai Bíróság, Bíróság Luxembourg
  • Bíróság
Luxembourg
  • Törvényszék
Luxembourg
Európai Központi Bank EKB Frankfurt am Main
Európai Számvevőszék(4)

a Hivatalos Lapban: Számvevőszék

Számvevőszék Luxembourg
Európai Külügyi Szolgálat EKSZ Brüsszel
Európai Gazdasági és Szociális Bizottság(5) EGSZB Brüsszel
Régiók Európai Bizottsága(6)

a Hivatalos Lapban, L sorozat: Régiók Bizottsága

Régiók Bizottsága RB Brüsszel
Európai Beruházási Bank EBB Luxembourg
európai ombudsman ombudsman Strasbourg(7)
európai adatvédelmi biztos adatvédelmi biztos Brüsszel
Európai Adatvédelmi Testület Adatvédelmi Testület Brüsszel
Európai Ügyészség Luxembourg
Európai Kiberbiztonsági Ipari, Technológiai és Kutatási Kompetenciaközpont Bukarest
(1)

A rövid elnevezés használatát kerülni kell, ha fennáll az összetévesztés veszélye (mindenekelőtt a „Bizottság” alak esetében). Első előforduláskor mindig a teljes hivatalos megnevezés szerepeljen.

(2)

Az Európai Parlament székhelye Strasbourgban van, ahol évi tizenkét plenáris ülését tartja. További plenáris ülésekre Brüsszelben kerül sor. A Főtitkárság székhelye Luxembourgban található.

(3)

Jóllehet a Bizottság székhelye Brüsszelben van, jó néhány szolgálata Luxembourgban található.

(4)

Rendszerint az „Európai Számvevőszék” elnevezés használatos. Tisztán jogi szövegekben azonban „Az Európai Unió Számvevőszéke” (2009. 11. 30-ig: „Az Európai Közösségek Számvevőszéke”) a helyes forma. A Hivatalos Lapban a „Számvevőszék” forma használatos.

(5)

A „Gazdasági és Szociális Bizottság” rövid forma, illetve a GSZB rövidítés használatát kerüljük.

(6)

A Régiók Európai Bizottsága az intézmény általánosan használt elnevezése. Tisztán jogi szövegekben, illetve a Hivatalos Lapban (L sorozat) közzétett szövegekben a hivatalos Régiók Bizottsága elnevezés használatos. A használatban lévő rövidítés nem változtatható meg (a bizottság kérésére).

(7)

Az európai ombudsman székhelye az Európai Parlament székhelye.